| Hírek : Lezsák: Kettős hatalom van ma Magyarországon |
Lezsák: Kettős hatalom van ma Magyarországon
MNO 2007.03.17. 16:24
Magyarországon ma kettős hatalom van: az egyik hazugság árán a parlamenti választásokat követően jött létre, ez a kormányzati hatalom, a másik pedig októberben az önkormányzati választással jött létre, s ez az önkormányzati hatalom - mondta Lezsák Sándor szombaton Veszprémben, a Csengey Dénes Vándoregyetem rendezvényén.
"Kettős hatalom jött tehát létre, s ebben a feszültségben vagyunk most" - tette hozzá az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Főrum elnöke. Lezsák Sándor hangsúlyozta: nagy dolognak tartja, hogy most március 15-én "sikerült kitörni abból az állapotból", mint amit október 23-án kellett megérni. Mint mondta: "annál veszélyesebb nincs, mint nézni a tévében, hogyan röpködnek a gumilövedékek", s nézni azt, "hogyan szüntetik meg a kórházunkat, az iskolánkat, hogy teszik tönkre az életünket, hogy adósítanak el bennünket".
Lezsák Sándor felszólítása szerint "egyre többen lépjenek ki a képernyő elől és vegyenek részt a saját életük alakításában, formálásában!" Megjegyezte: ebben "sebezhetetlenül és rendíthetetlenül vesz részt a Nemzeti Fórum".
Beszéde végén közölte: a lakitelki találkozó 20. évfordulóján, 2007. szeptember 27-én háromnapos konferenciát rendeznek Lakiteleken.
A fórumot követően a veszprémi megyeháza előtt, mintegy százötven helybeli érdeklődő jelenlétében, lerakták a város 1956-os mártírja, Brusznyai Árpád tanár emlékművének alapkövét.
A alapkő letétele alkalmából Lezsák Sándor méltatta görög-latin szakos tanár, Brusznyai Árpád életét, munkásságát és felidézte az emlékművet készítő szobrászművész, Melocco Miklós életpályáját, s a nemzet és a forradalom iránti elkötelezettségét is.
Lezsák Sándor az ünnepségen emlékeztetett arra, hogy Pap János, Veszprém megye egykori kommunista diktátora "légypiszoknyi kis országnak" nevezte Magyarországot, majd arra utalt, hogy ez a kijelentés "egy tőről fakad az öszödi beszéddel, káromlással".
A Nemzeti Fórum elnöke megjegyezte: a lakiteleki találkozó 20. évfordulójára készülve "állíthatjuk, hogy mi nemhogy a barátainkat nem szoktuk cserélgetni, de az ellenfeleinket sem".
Melocco Miklós az ünnepségen hangsúlyozta, hogy egy alapkő letétele "a kölcsönös bizalom meghirdetése: akik akarják, megbíznak egymásban, mert a jó szándékú akaratukban közösek". A művész rámutatott: "emlékművet állítani önvédelem és szellemi életünk igazolása is".
Az alapkő letételénél jelen volt Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is.
|