| Hírek : Trükkös tolvajok a ködben |
Trükkös tolvajok a ködben
lanchidradio.hu; MNO 2007.03.26. 19:16
Harmincötezer forintnyi értéket loptak el a lesencefalui önkormányzat épületéből két nappal azután, hogy a Magyar Nemzet újságírói a helyszínen jártak – közölte a rendőrség. A lap munkatársai még januárban fordultak meg a településen, hogy Szilvásy György építkezéséről gyűjtsenek információt.
A lesencefalui polgármesteri hivatalból 14 ezer forint készpénzt, és egy eddig még nem használt számítógépes merevlemezt loptak el a Magyar Nemzet újságíróinak látogatása után – közölte a lappal Dániel Tóth Zoltán. A Veszprém Megyei Rendőrkapitányság szóvivője szerint a lopás összértéke 35 ezer forint lehet. A rendőrség azonban nem kapott bejelentést arról, hogy magukat újságírónak kiadó „trükkös tolvajok" tevékenykedtek volna a településen.
Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a lap két munkatársa még januárban járt Lesencefalun, hogy arról az építkezésről érdeklődjenek a környéken, amelyet Szilvásy György, nemzetbiztonsági szolgálatok felügyelő kancelláriaminiszter kezdett el a faluban. A múlt pénteken az egyik újságíró lakásán megjelentek a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai, és kérdéseket tettek fel arról, hogy mit keresett az említett településen. Amikor közölte, hogy újságíróként járt a zsákfaluban, a lakásán megjelent személyek arról érdeklődtek, hogy mennyire biztos az állása a Magyar Nemzetnél. Ezt később tagadta az NBH.
A hivatal ellenben azt közölte: a nemzetbiztonsági védelem alatt álló miniszter nem tudott a lap munkatársainak várható látogatásáról. Utólag ezért jelezte a személyére vonatkozó helyszíni adatgyűjtést az NBH-nak. „Jelezte azt is, hogy a látogatók, helybeliek közlése szerint érdeklődtek aziránt is, milyen időközökben, kiknek a társaságában jelenik meg a községben, kikkel érintkezik". Ezzel szemben a lap munkatársai kizárólag az építkezésről érdeklődtek.
Az NBH – állítása szerint – számításba vette azt is, hogy a lap két munkatársának látogatását követően röviddel betörtek a helyi polgármesteri hivatalba, továbbá voltak olyan esetek, amikor illetéktelenek újságírókként fellépve kísérelték meg bűncselekmények elkövetését. A Magyar Nemzet munkatársánál tett látogatás célja az volt, hogy az ilyen esetben kötelező vizsgálatot, a tisztázás megtörténtével, megnyugtatóan lezárják. A rendőrségen tett feljelentések között nem volt olyan, amely szerint újságírónak adta volna ki magát egy tolvaj, de nem minden lopást jelentenek be az emberek – mondta el a lapnak a megyei rendőrkapitányság szóvivője. Dániel Tóth Zoltán elismerte azt is, nem nyomoznak magukat újságíróknak kiadó tolvajok ügyében. Ebből egyértelmű, hogy a rendvédelmi szervek az NBH-tól sem kaptak ilyen bűncselekményre utaló konkrét jelentést.
Demeter Ervin szerint "nagy baj van"
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja arcátlannak nevezte a kancelláriaminisztert, amiért az korábban rutinszerűnek nevezte, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai megkeresték azokat az újságírókat, akik Szilvásy lesencefalui építkezésén jártak két hónapja.
Demeter Ervin szerint "nagy baj van, ha az NBH munkatársai rutinszerűen zaklatnak újságírókat." Az ellenzéki politikus még vasárnap jelentette ki, hogy az NBH Szilvásy kezdeményezésére kereste meg a Magyar Nemzet két újságíróját.
Vizsgálatot kezdeményezett Szilvásy György
Vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál Szilvásy György a Magyar Nemzet újságírójának zaklatása ügyében – értesült kormányzati forrásból a távirati iroda.
Természetesnek tartja és megérti, hogy az újságírók csak a munkájukat végezték, amikor felőle érdeklődtek, de ugyanígy jártak el a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai is – nyilatkozta hétfőn Szilvásy György.
|