| Hírek : Kövér: Még a tatárjárás is jobb volt |
Kövér: Még a tatárjárás is jobb volt
FH; MNO 2007.05.19. 17:14
A Fidesz XXII. Tisztújító Kongresszusának az ország mély válsága ad rendkívüli jelentőséget - mondta Kövér László. A Fidesz választmányának elnöke a párt kétnapos budapesti tanáckozását azzal nyitotta meg szombaton délután, hogy az ország morális, gazdasági és politikai válságáért egy abnormális, szélsőségesen gátlástalan és kapzsi klikk tehető felelőssé.
Kövér szerint a válság olyan mély, amire az ország újkori történelmében még nem volt példa. A politikus a helyzetet úgy írta le, hogy ahhoz a kárhoz képest, amit a kormány okoz, a tatárjárás és a törökdúlás építő, baráti segítségnyújtásnak tűnik.
Kövér megítélése alapján a rabló kormánynak haramiák lettek a rendőrei is. Minősítése szerint a rendőrséget a hatalom harci kutyájává züllesztették és sajnálatos módon az egymást követő botrányok után sem mond le az az igazságügyi és rendészeti miniszter, akire egyébként "a szobanövények gondozását sem lenne szabad rábízni."
Sarkozy üdvözletét küldte
A választmányi elnök köszöntőjét követően a küldöttek elfogadták az ügyrendi bizottság jelentését, s igazolták a küldöttek mandátumát, akik Gál Kingát és Szájer Józsefet a tanácskozás levezető elnökeivé választották.
A hivatalos procedúra után Joseph Doul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője köszöntötte a kongresszust, átadva egyúttal Nicolas Sarkozy, francia államfő üdvözletét is. A néppárti politikus azt mondta: Európának olyan politikusokra van szüksége, mint például Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, sarkozy, francia elnök és Angela Merkel, német kancellár.
Doul újra az Európai Néppárt támogatásáról biztosította Észtországot az Oroszországgal szembeni konfliktusban. A kongresszus közönsége nagy tapssal fejezte ki egyetértését.
A néppárti frakcióvezető után Csáky Pál következett a felszólalók sorában. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke közös irányba mutató gondolkodás szükségességét hangsúlyozta. Mint mondta, a határon túl élő magyarság nem teher, „hanem nemzeti, gazdasági erőt növelni hivatott esély mind Magyarország, mind az összmagyarság számára.”
|