Kállai Gyula vetette fel először 1957. január 29-i intézőbizottsági beszámolójában, hogy Nagy Imre esetében nem kellene-e bírósághoz fordulni. Vélhetően előtte egyeztetett Kádár Jánossal, és megállapodtak: egy úgynevezett nagy pert készítenek elő Nagy Imre és társai címszó alatt, amelyben az „ellenforradalom” valamennyi vezető személyisége helyet kap. A február 22-i politikai bizottsági ülésen Kállai már annak a véleményének adott hangot, hogy nem elegendő annak a megállapítása: csak hibát követtek el, vagy megnyitották az „ellenforradalom” számára az utat. „Ennél tovább kell menni – mondta Kállai –, hogy Nagy Imre árulást követett el…”

Az SZKP KB elnöksége március 4-én külön napirendi pontként foglalkozott Nagy Imrével és csoportjával. Az elnökség szükségesnek tartotta, hogy az ülésen kialakított véleményt Kádár Jánossal megismertesse. Ezzel a feladattal Malenkovot és Bulganyint bízták meg. Március második felében Kádár János vezetésével párt- és állami küldöttség utazott Moszkvába. Ott felmerült, hogy a Rákosi-, illetve a Nagy Imre-ügyre közösen keressenek megoldást. (Megegyeztek, hogy Rákosit csak akkor engedik haza, ha Kádár hozzájárul. Cserében viszont Kádár teljesíti Hruscsov, azaz a szovjet vezetés valamennyi igényét.) Hazaérkezése után Kádár az április 2-i intézőbizottsági ülésen kiemelte: „Szóba került Nagy Imre kérdése is. Mi vetettük fel. [Nem biztos, hogy így volt! – K. A.] Az elvtársak helyeslik, hogy megfelelő, szigorú felelősségre vonást eszközöljünk. [Az] Elvtársak nézete szerint a megfontolás tárgyát képezheti, hogy rövidebb vagy hosszabb idő múlva kell-e a felelősségre vonásnak megtörténnie, de helyeslik, hogy ez megtörténjen. Akik már a dolgokkal foglalkoznak nálunk, azt mondják, hogy a büntetőeljárás nem kerülhető el, mert tényleges bűncselekmények tömegéről van szó. Ahány embert kihallgatnak árulásért, mind arra hivatkoznak, hogy Nagy Imrétől és Losonczytól stb. kapták az utasítást.”
Megbilincselve hozzák haza április 17-én Nagy Imrét és társait Romániából, és a Gyorskocsi utcai börtönbe szállítják őket. A vizsgálati szervek a politikai vezetés szűk körének instrukciója alapján és folyamatos ellenőrzés mellett kezdik meg Nagy Imre és társai politikai perének előkészítését, és ide csatlakoztatják a Maléter és társai ügyet is. A Belügyminisztérium II-es főosztálya május 11-én teszi le Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes asztalára Az ellenforradalom vezető erői elleni harc feladatai című tervezetet. Már a tervezet címe is megdöbbentő: harcolni akarnak azok ellen, akik az ő börtöneikben vannak? A tervet négy hónap alatt kívánják végrehajtani, de nem sikerül. A PB június 22-re hívja össze a pártértekezlet előkészítésével foglalkozó KB-t, amelyen Kádár János beterjeszti, hogy „…ezentúl a Nagy Imre-csoportot úgy kell kezelni, mint akik átmentek az ellenség táborába”.

Sólyom kora reggel emlékezett a 301-es parcellánál

Sólyom László köztársasági elnök kora reggel helyezte el az emlékezés virágait és hajtott fejet Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás áldozatainak emléke előtt a rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájában. Az államfő Király Béla vezérezredessel, a forradalom leverése után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált 1956-os nemzetőrségi főparancsnokkal közösen rótta le kegyeletét.

A kormány később koszorúzott

Az emlékműnél elhelyezte az emlékezés virágait Gyurcsány Ferenc kormányfő, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke és Mandúr László, az Országgyűlés alelnöke.

A kormány részéről ott volt a koszorúzáson Kóka János, Göncz Kinga, Lamperth Mónika és Takács Albert. Ott volt még Bencze József, az ORFK új főparancsnoka valamint Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője.

Az Ötvenhatosok terére mintegy százan jöttek el megnézni a megemlékezést. Fújolás, bekiabálás nem volt.