Hírek : Újabb százmilliók kormányzati propagandára |
Újabb százmilliók kormányzati propagandára
MNO 2007.06.18. 16:51
Kétszázötven millió forintot fordít újabb propagandakampányára a Gyurcsány-kormány: a cél a „reformok” megismertetése az emberekkel - írja a Magyar Nemzet.
Tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a Miniszterelnöki Hivatal „PR és rendezvényszervezési szolgáltatások beszerzésére” - derül ki a legfrissebb Közbeszerzési Értesítőből. A pályázatokat július 2-ig kell benyújtani, és az ajánlatok elbírálásakor nem az ár, hanem a szakmai tartalom lesz majd a legfontosabb szempont.
A Kormányszóvivői Irodán a Magyar Nemzet érdeklődésére elmondták: az eljárást azért írták ki, hogy eleget tegyenek tájékoztatási kötelezettségüknek, hiszen „a polgárok alapvető érdeke és jogos elvárása, hogy tisztában legyenek a reformok céljával és azok hatásával”. Tájékoztatásuk szerint PR-ra és rendezvényszervező szolgáltatásokra nettó kétszázötvenmillió forintos keretet használhatnak fel, és a nyertes céggel augusztus 3-tól jövő június végéig szóló szerződést írnak majd alá.
Az idei költségvetésben a kormány 1,77 milliárd forintot különített el kommunikációs célokra, és ebből egymilliárd forintot szánnának a „reformok” magyarázására.
|