Hírek : Uniós pénzek szétosztása politikai alapon? |
Uniós pénzek szétosztása politikai alapon?
hírTV 2007.06.19. 10:03
Két-háromezer milliárd forintot oszt szét néhány heten belül a kormány, amikor a legnagyobb uniós fejlesztésekről dönt - írja a lap. Szakértők szerint a pályázat nélkül történő elosztásnál a döntések jó része politikai alapú lesz - bár akad, aki nagyon bízik a szakmaiságban, és arra számít, hogy csak az ajánlott projektek ötödét engedik tovább.
A kiemelt projektekre a napokban tettek javaslatokat a régiók fejlesztési tanácsai a kormánynak, amely július végén dönti el, hogy ezek közül melyekre juthat uniós pénz az idén vagy jövőre. Az igazán nagy, illetve a fővárost és annak környékét érintő tervek esetében nem kétlik a szakértők, hogy a politika dönt majd. A fejlesztési tanácsok lényegében meghagyták a döntést a kormánynak.
Többek között a budavári palotát is uniós támogatásból újítanák meg: a Várszínházhoz kapcsolódó volt karmelita kolostorból a kormány vendégháza lenne, a Szent György tér nyugati oldalára, a romokra pedig három új palotát építenének.
Ugyancsak így készülne el az Európa Kullturális Fővárosa 2010 projekthez kapcsolódva a pécsi Zsolnay kulturális negyed. Nagy viták várhatók az egészségi fejlesztésekről: az igények messze felülmúlhatják a rendelkezésre álló keretet.
|