Hírek : "A Papp-jelentés a Fideszt igazolja" |
"A Papp-jelentés a Fideszt igazolja"
FH 2007.07.07. 12:05
A Fidesz szakpolitikusa, Demeter Ervin szerint a Papp Károly rendőrtábornok vezette bizottság pénteken nyilvánosságra hozott jelentése az ellenzéki párt korábbi álláspontját támasztja alá, miszerint a rendőrség október 23-án szakszerűtlenül akadályozta meg az embereket, hogy éljenek alkotmányos jogaikkal.
A Papp Károly, jelenlegi Rebisz parancsnok által vezetett bizottság jelentése szerint alapvetően törvényes, de több elemében szakszerűtlen volt a rendőrség fellépése tavaly október 23-án Budapesten. A dokumentum összegzéséből kiderül, hogy a parancsnoki szinten elkövetett szakmai hibák hozzájárultak ahhoz, hogy a "Budapesti Rendőr-főkapitányság nem tudta kellő mértékben uralni az eseményeket".
Demeter Ervin szombati tájékoztatóján azt mondta: a rendőrségi intézkedés hatására sérült az Astoriánál a Fidesz nagygyűlésén részt vevők gyülekezési joga. Az ellenzéki párt politikusa emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc október 22-én egyeztetett a rendőri vezetőkkel, majd október 23-a után nyilvánosan dicsérte a rendőrséget.
Demeter Ervin szerint a miniszterelnök is felelős a 23-i történtekért és bár lehet, hogy az ő utasításainak megfeleltek a rendőri intézkedések, de a szakszerűségnek nem.
A Fidesz azt reméli, hogy a Papp-bizottság jelentése "elhárít minden akadályt a rendőri túlkapások áldozatainak kártérítése elől" - mondta Demeter Ervin.
|